Dédapám Cs. Szabó Albert és Szabó Lídia házasságából három gyermek született: Albert II. Lídia és János. Albert jó gazdának bizonyult, felvette a kor ritmusát. Anyagi helyzetüket az sem rendítette meg, hogy egy ízben Lídia asszony a férje kedvenc bekecsét, a szakadt bélésbe rejtett ökör árával együtt, indulatosan bevágta a kályhába. Nevelni szerette volna, de Albert öntörvényű volt. Nem szerette, ha "nevelték". Ennek dacára szépen haladt a társadalmi ranglétrán. Polgári házat építtetett az úri negyedben. Tagja lett egy takarékszövetkezet igazgatóságának, a pénztárt ellenőrizhette. A járási szolgabíróság tisztviselőivel múlathatta az időt a 48-as kaszinóban.
Itt érte a vég. Egy borús reggelen, kimerítő poharazgatás
után hazafelé tartottak a szolgabíró úrral, de a Mirhó hídján nem fértek el
ketten egyszerre. Ami ezután következett ,homályban hagyjuk. A bíró uram egy
életre szóló károsodást szenvedett. Albert nem tudta feldolgozni milyen bajt
okozott ivócimborájának és saját családjának egyaránt, azt pedig végképp nem tudta volna elviselni, hogy
csendőrök kísérjék végig a városon, megbilincselve. Ezért másnap öngyilkos
lett. Az özvegy és a gyermekei nélküle folytatták életüket.
Nagybátyám és nagynéném
A legfiatalabbik testvér, János, Aradon és Szolnokon könyvelést tanult és kereskedelmi ismereteket. Rövid bohém korszaka után feleségül vett egy szegény, de eszes budai sváb lányt. Örökségét kereskedelmi vállalkozásba fektette Pesten. Papir-,írószer- és könyvesboltot nyitott az Aréna úton. Pályafutását Pesten fejezte be.
Nyugdíjas korú volt már, amikor inaktiválták a Kereskedelmi és
Vendéglátó Ipari Vállalatok Központjában, mert főkönyvelőként tudott a hírhedt
Ónody ügyről. Gyermektelenül hunyt el, akárcsak nővére, Lídia, aki a Cs.
Szabó-lányok hagyományát követte, és egy gazdag cívis feleség lett.
Nagyapám, Albert II. a cívis státuszt választotta. Iskoláit Sopron városában fejezte be, ahol a német nyelvet is megtanulta. Hazajött. Szerelmes lett egy dévaványai, gazdag nemesi eredetű lányba. Hogy mielőbb egybekelhessenek,18 éves korában önként bevonult a 101-es gyalogezredbe katonának. Bosznia-Hercegovinában töltötte le a 3 év szolgálati időt. Innen csupán 1 évre vitték el altiszti iskolába Cattaroba, mert kiváló harcosnak találták és jól beszélt németül. Úgy látszik felébredtek benne a katonai erények. Ám amikor leszerelt, szomorú hír várta. Szerelme férjhez ment. Ezt a csapást Albert II. soha nem tudta kiheverni. Dacból feleségül vette Albisi Nagy Máriát, aki hat gyermeket szült neki. Pedig érezte, hogy férje nem szerette, ezért valósággal búskomorrá vált.
Albert II-nek egyetlen szenvedélye volt, gyönyörű hátaslovakat tenyésztett, és ezeket szerződés szerint szállította Pestre a fővárosi rendőrségnek. Felesége, aki módos családból származott, szervi szívbajban szenvedett, betegségét a gyermekei is örökölték, AlbertIII(apám) kivételével.(A hat gyermekből csupán kettő élte túl a kisgyermekkort,a nővére Mariska és ő.) AlbertII. egyre szomorúbb lett, egyre több időt töltött a 48-as kaszinóban. Majd kitört a Nagy háború. Hősünk önként jelentkezett a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezredbe szolgálatra, ahol örömmel fogadták, mint jóhírű altisztet. AlbertII nem volt könnyű katona. Több ízben lefokozták, megannyiszor előléptették.(Egyszer azért büntették meg, mert egy műkedvelő tiszt kezéből kitépte a fordítva tartott térképet, és azt mondta: "Így kell nézni, te marha!") 1917-ben az olasz frontra vezényelték, ahol súlyos harcokat vívtak az Isonzo folyó vidékén, vigasztalanul kopár hegyek között. A század egyik előretolt állását már emberi számítások szerint aláaknázták az olaszok. A századparancsnok megtiltotta, hogy élelmet és lőszert vigyenek nekik. AlbertII.honvéd őrmester nem adta fel ilyen könnyen.A százados tiltása dacára élelmet vitt az előretolt állásban szenvedő társainak.Amint belépett a jól kiépített fedezékbe,működésbe jöttek az aknák.A nagy robajjal leomló sziklák összezúzták.Néhány napi szenvedés után 36 éves korában meghalt.Parancsnokai és honvéd bajtársai megsiratták.Poszthumusz vitézségi érmet kapott. Itt ér vége a család még "tárgyilagosan" belátható őstörténete, ami azelőtt volt, a legendák homályába vész.
A legenda
Költötte Cs.Szabó László(csszl41)